Sokan sokfélét gondolnak, (mondanak) a hétfői női mérkőzésről, illetve úgy egyáltalán a válogatottról és a szövetségi kapitányról.       

Sajnos olyan beállítottságúak vagyunk, hogy azonnal a negatívumokat keressük. Ezeket tegnapelőtt mindenki láthatta, de ássunk egy kicsit mélyebbre és próbáljuk megtalálni az okokat is. Ahhoz, hogy egy rendszer tökéletesen működjön, minden egyes szereplőnek pontosan tudnia kell a feladatát, illetve azt is, hogy ki milyen elvárást támaszt vele szemben. Ennek a rendszernek a szereplői (játékosok, stábtagok, klubok, szövetség, stb.) mind - mind tisztában kell, hogy legyenek azzal, hogy mi a feladatuk. A kötelezettségek és elvárások pontos kijelölése mellett, legalább ekkora szerepe van a kommunikációnak. 

Kezdjük az elején. Akkor, amikor egy szövetségi kapitányt kineveznek, határozott és tiszta célokat kell kitűzni elé, ami – ugyan mi nem voltunk ott de – gondolom megtörtént. Nem emlékszem arra, hogy ezek a célok és törekvések hangsúlyosan és állandó jelleggel kommunikálva lettek volna, hiszen ezek (lennének) azok, amelyek az ilyen kiélezett helyzetekben is támpontot adnak. Természetesen következtetni tudunk, hiszen ha valakit négy évre bíznak meg egy feladattal, akkor valószínűleg nem az első meccsen várják tőle a kiugró eredményt. 

Lépjünk tovább a játékosokra. Több helyen azt hallom, hogy rengeteg nemzetközi szinten rutintalan újonc játékossal álltunk fel. Ezt én nem értem. Egyrészt ezzel egy kiskaput, vagy kibúvót adunk mindenkinek arra, hogy kiemelkedő teljesítményt lássunk, hiszen ha már ezt mondtuk előre, utólag is be lehet könnyen emögé bújni. Ezek a lányok, Magyarországon a világ legerősebb bajnokságában, illetve a nemzetközi kupákban remekelnek, szinte egytől-egyig csapatuk vezéregyéniségei és kiemelkedő teljesítményre képesek. Tehát, ahelyett hogy azt sulykolnánk beléjük, hogy nem baj hogy hibázol, vagy gyenge vagy, mert még újonc vagy a válogatottban, inkább azt kellene elültetni a gondolkodásukban, hogy azért kell higgadtnak, nyugodtnak lenned és önbizalommal telve játszani, mert képes vagy rá, hiszen ezt a hétköznapokon is megmutatod. 

Nézzük a kapitány felelősségét. Gondolom, azt leszögezhetjük, hogy annak ellenére, hogy Kim Rasmussen nem töltött még el évtizedeket sikeres kézilabda edzőként, azért van egy-két komoly „skalpja”, ami figyelmet, de mindenképpen tiszteletet érdemel. Azon fölösleges lenne most vitatkozni, hogy kié a felelősség, vagy hétfőn jó vagy rossz taktikával játszottunk, mert a cseh válogatottat akkor is le kell győznünk, ha rosszul játszunk, ahogy tettük is a múltban ezt tizenvalahányszor. Meggyőződésem, hogy a következő 15 alkalommal is mi fogunk nyerni. 

Ne temessünk el senkit az első tétmérkőzés után, ráadásul – ugyan kommunikáció hiányában de – azt feltételezem, hogy hosszú távra tervezünk, tehát akár ez az EB nem is kellene, hogy annyira eredményes legyen. Azt se feledjük, hogy értékelni, mindig egy-egy szakasz befejezésekor kell. Legalább két meccsünk még hátra van, és ismerve a lányok személyiségét biztos vagyok abban, hogy a hátralévő mérkőzéseken mindent meg fognak annak érdekében tenni, hogy a mérkőzéseket a magyar válogatott nyerje meg. Annak ellenére tehát, hogy a hétfői végeredmény gyalázatos volt, mint mindig most is muszáj felemelt fejjel tovább harcolni.